Elbuktuk a bajnokságot!
Török Ádám 2005.02.27. 19:42
Komoly veszélybe került a bajnoki címvédő Arsenal szezonja, az "ágyúsok" napokon belül minden fronton elbukhatnak. A Bajnokok Ligájában ugyebár a Bayern München ellen kisebb csodára van szükség a továbbjutáshoz az 1-3-as első meccs után, a Sheffield United elleni hazai FA-kupa-mérkőzés döntetlenje után idegenben kellene kiharcolni a továbbjutást. A bajnokságban pedig tíz meccse van hátra ahhoz, hogy lefaragja a Chelsea-vel szembeni tízpontos hátrányát - úgy, hogy a "kékeknek" eggyel több találkozójuk van még a végéig.
Az Arsenal a Southampton elleni győzelemmel faraghatott volna hátrányából a Ligakupa-döntőre készülő Chelsea-vel szemben, de hiába került emberelőnybe és szerzett egygólos fórt a szünet előtti percekben, elszalasztotta a lehetőséget. Ráadásul elveszítette Robert Pirest, akit a kiállítása előtt csúnyán lerúgott David Prutton. A fordulás után Robin van Persie a sok elpuskázpott lehetősége után egy buta szabálytalansággal és az azt követő piros lappal is sújtotta csapatát.
David Prutton (balra áll) magyarázkodása érthetetlen, ugyanis úgy felrúgta Robert Pirest, hogy a franciát le kellett cserélni – piros lapja miatt Prutton sem folytathatta
Tíz a tíz ellen is jobb volt a vendéggárda, de a 67. percben Jamie Redknapp szöglete után Peter Crouch a kapunak háttal állva Jens Lehmann hálójába fejelt. Ezután hiába próbálkoztak az "ágyúsok", nem tudtak kifogni a kiválóan védő Paul Smith kapuson. Az utolsó pillanatokban ugyan Ashley Cole fejelt egy gólt, de az asszisztens észrevette, hogy lesről.
Az Arsenal gondjait tetézte, hogy a Manchester United és az Everton is nyert. A bajnoki második MU hazai pályán szerzett három pontot a Portsmouthtal szemben, köszönhetően Wayne Rooney két találatának. A negyedik Everton többek között Leon Osman duplájával hozta el az összes pontot az Aston Villa otthonából. A "vörös ördögök" hat pontra feljöttek a Chelsea-re, a liverpooli kékek pedig nyolccal elhúztak városi riválisuktól. A két "károsultat" azonban most jobban érdekli a Ligakupa mai döntője.
|