A napokban közzétett beszámolókból is kitűnt, hogy az "ágyúsok" remek pénzügyi esztendőt zártak, az új stadion is az ütemterveknek megfelelően épül, így a klub kezdi megszilárdítani a pozícióját. Hogy a média semmibe se köthessen bele, Arséne Wenger egy angolt azért beírt a jegyzőkönyvbe - a harmadik számú kapus, Stuart Taylor ült a padra Jens Lehmann helyett. Amúgy csupa külföldi, köztük egy sor fiatal öltött piros mezt, míg a nagyágyúk (Campbell, Henry, Vieira) sérülés és engedélyezett pihenő miatt maradtak távol. Kezdésként a sheffieldi Montgomery elviharzott a jobb szélen, a baj csak a középpályás önzetlenségével volt: addig nézte, hogy kinek passzolhatna középen, míg véget ért a pálya. A túloldalon is akadtak lehetőségek, de Bergkamp, Flamini és Reyes is hiába próbálkozott. Aztán a holland mégis kivívta magának a figyelmet: előbb hőzöngött egy jót a kezdőkörben ülve egy meg nem adott szabadrúgás miatt, majd képen törölte a vele korábban is összeakadó Cullipot. E megmozdulása némi lökéssel vegyítve Barry bíró szerint piros lapot ért. Az előzmény annyi volt, hogy a vendégek egymás után döntötték le a lábukról a tizenhatosuk előtt cselezgető arsenalosokat, mígnem az utolsó szabálytalanságot végre lefújta a bíró. Ezután alakult ki a tömegbunyó, majd jött a kiállítás - ütni viszont Reyes ütött, kétszer is. A balhé azzal zárult, hogy Fabregas némi mérlegelésnek köszönhetően egy sárgával megúszta, hogy csúnyán lerúgta Montgomeryt. Cullip pedig akkortól örvendett volna igazi közutálatnak, ha megadják fejes gólját, ez viszont lökés miatt nem történt meg. A futballal Reyes kezdett el foglalkozni a fordulás után, egészen az ötös sarkáig hatolt, ahol aztán egy védő támogatásával "elrepült" a labda fölött. Tizenegyest akart, de nem kapott, utána meg a nap szokásaihoz híven felrúgta az első szembejövő ellenfelet. Később az egymást követő harmadik Reyes-akció góllal zárult: a spanyol Pires sarkazásával haladt keresztbe, majd a pocsékul kilépő Montgomery mögé beforduló Flaminihez tolta a labdát. Az amúgy nagyot játszó francia lövését még bravúrral védte Kenny, sőt Pires ismétlésébe is beleért - de hiába. Cullip a lefújás előtt még egyszer előkerült, miatta volt kénytelen Senderos kezezni, a befújt büntetőből Gray küldte a bal alsóba a labdát, így újrajátszást érő 1-1-gyel zárult a találkozó. Az esti rangadóig még három ütközet volt a programban, egyen szerepelt két Premiership-csapat: a Reebok-stadionban Sam Allardyce Boltonja lépett fel a Fulhammel szemben. A találkozón egyik csapat sem adott ki magából mindent, az első félidőben például Davies gólja volt az egyetlen értékelhető esemény. Az viszont szép volt: Hunt, Pedersen és Davies adogatott, a labda pedig egy kapáslövést követően a bal kapufa belső oldaláról pattant be. Egyébként csak az unalom, egészen a hármas sípszóig, leszámítva az utolsó pillanatot, amikor csupán a szerencse mentette meg a fehéreket a kapott góltól. Southamptonban már a mérkőzés előtt akadt vita: a vendégek alulbecsülték szurkolóik kíváncsiságát, kevés jegyet igényeltek, és azt is "általános" eladásban terítették, megvonva minden kedvezményt a bérletesektől. Ettől függetlenül is volt több mint háromezer brentfordi drukker a St. Mary’sben, akikben már rögtön a kezdés után meghűlt a vér: Henri Camara röpke négy perc múltán már gólörömben úszott. Majd bevágott még egyet, így a harmadosztályú társaság nagyon nehéz feladattal került szembe. De megoldotta: a második rész közepén már ikszre állt a meccs, és egyik félnek sem volt ellenére, hogy így is maradjon, ámbár Crouch - szokás szerint fejjel - még betalált, kár, hogy lesről. A harmadik délutáni találkozón úgy tűnt, hogy a Charlton és a Leicester kiegyezik a békés döntetlenben, ám a 90. percben a vendégektől Dublin máshogy határozott, Kiely mögé küldve a győztes gólt. A Goodison Park egyes részeit homokkal és egyéb kiegészítő elemekkel szórták fel, javítandó a gyep minőségét - nem sok sikerrel -, Ruud van Nistelrooy viszont Sir Alex Ferguson menedzser töprengései után mégsem szerepelt a nevezettek között (szerdán MU- Milan a BL-ben!). Rooney annál inkább: egykori otthonában tömegek lengették anno hangoztatott jelmondatát ("Once a blue, always a blue" - "Egyszer kék, örökké kék"), azaz a fogadtatás megfelelt a vártnak. A játék is: a United nagyrészt kézben tartotta az eseményeket. A csordogáló eseményeket egy-egy Rooneynak szóló füttykoncert, majd Cristiano Ronaldo alakítása törte meg. A portugál nem véletlenül feszít a hetes manchesteri mezben, mesésen tekert be ugyanis egy labdát a középen emelkedő Fortune fejére, ami a vezető gólt eredményezte. Ahogy az utóbbi időben jó néhányszor, úgy most is a már emlegetett páros mozgatta az "ördögöket", ami helyzetekben is jócskán megmutatkozott. A virtuóz szélső viszont az egykori evertonos csatárral szemben eljutott a gólig: Scholes szabadrúgása után a labda megpattant a sorfalon, majd Martyn kezén, mielőtt Ronaldo bepofozta volna a kapuba (0-2).